Hőlégballonozás története


Az 1700-as évek derekán a franciaországi Annonay-ban a papírgyáros család két sarja, Josef és Etienne - akik később csak Montgolfier-fivérekként váltak ismerté - kísérletezni kezdtek, először vízgőzzel próbálták magasba emelni hőlégballonjukat, de a lecsapódó vízgőz átnedvesítette papírból készült hőlégballonjukat.

Később arra lettek figyelmesek, hogy az égő papír hamuja felfelé száll, a füstöt akarták felhasználni, de az hamar lehűlt így a hőlégballon rövid idő alatt leszállt. Végül az alulról történő folyamatos melegítés mellett döntöttek. Először üresen végeztek kísérletet hőlégballonjukkal, később állatokkal (juh, kakas, kacsa) tesztelték a sétarepülés, és a landolás rájuk gyakorolt hatását vizsgálva. A biztató eredményeket felmutató kísérlet alapján úgy döntöttek elvégzik az első "emberes" hőlégballonos sétarepülést.

XVI. Lajos király rabokat akart a próbarepülés során teszt alanyként alkalmazni, de egy fiatal orvos Pilatre de Rozier (ő lett később az első ember, aki légi balesetben vesztette életét) és Francois d´Arlandes vállalta, hogy beszállnak a hőlégballon gondolájába. Így az első embert is szállító hőlégballonos sétarepülést ők hajtották végre 1783. október 19-én Párizs mellett. A hivatalos hőlégballonos sétarepülésre 1783. november 21-én került sor, amikor is 25 percig sétarepültek, ez idő alatt 7,5 km-t megtéve a vászonból készült hőlégballonjukkal, ami papírral volt bélelve. A hőlégballon kupola alja nyitott volt, ahol egy rácson szalma és száraz fa égett amelynek füstje és hője emelte magasba a hőlégballont.

Néhány nappal később megjelent a hőlégballon vetélytársa a hidrogénnel töltött gázballon. A fejlődés megállíthatatlan volt, de a hőlégballonokkal szemben a gázballonok nyertek, ezért csak 1860 után indult újra fejlődésnek a hőlégballonozás.

1861-ben Szablik István és Domin József is kísérletezni kezdtek hőlégballon felbocsájtásával, de a hőlégballon gyakorlati felhasználását először a katonaság kezdte el. 1861-63-ban az amerikai polgárháború alatt létrejött az első hőlégballonokra épülő légierő.

Az első hőlégballonos felszállást Magyarországon Manner és Kraskovits bécsi fizikus-doktorok hajtották végre 1811. június 3-án, Manner-el a hőlégballon gondolájában. A Magyar Aero-klub 1902. március másodikán alakult meg, és május 1-jén szállt fel a Turul, az első magántulajdonban lévő hőlégballon hazánkban. A második világháborút követően 1977-ben készítették el az első magyar hőlégballont, a Pannóniát, amelyet azóta több száz követett. Magyarország számos tapasztalt, magasan képzett hőlégballonpilótával rendelkezik, közöttük több bajnokkal, akik kiemelkedő helyet értek el világ-, európai- és hazai versenyeken. Büszkék lehetünk a női hőlégballon pilótáinkra is, akik szép számmal választják a hőlégballon sportot.
(forrás: Wikipédia)

Oszd meg másokkal is!

További bejegyzések


2013-as luxori hőlégballon-baleset

2013-as luxori hőlégballon-baleset

A 2013-as luxori hőlégballon-baleset 2013. február 26-án, helyi idő szerint reggel 7:00-kor bekövetkezett baleset volt az egyiptomi Luxor város közelében. A baleset következtében 19-en vesztették életüket, akik közül tizennyolcan a helyszínen haltak meg, egy súlyos sérült pedig órákkal a baleset után a kórházban vesztette életét.

Beteljesült kívánság – a pilóta szemével

Beteljesült kívánság – a pilóta szemével

Egy júniusi délutánon - éppen készülve a hőlégballon repülésre - érkezett egy hívás. A vonal másik végén visszafogott férfi hang jelentkezett, s néhány bemutatkozó mondat után feltárta hívásának okát, miszerint a Nők Lapja Café „33 kívánság” elnevezéssel nehéz sorsú gyermekeknek segít a vágyuk teljesülésében.

VII. Kiskőrösi Meghívásos Hőlégballon Találkozó

VII. Kiskőrösi Meghívásos Hőlégballon Találkozó

Szeretettel várunk a hetedik Kiskőrösi Meghívásos Ballon Találkozóra, melynek időpontja 2013. 05. 10-11-12. Reméljük a tavalyihoz hasonló jó idő és hangulat jellemzi majd a találkozót. A város főterének felújítása miatt a Városi Napok csak 12-én kerülnek megrendezésre, emiatt rövidebb a találkozó is.

Jelentkezz hőlégballonozásra

Klikkelj és repülj!

Rendelj ajándékutalványt

Időpont foglalás